Egyszer egy ember egy gyönyörű márványszobrot ásott ki a kertjében. Elvitte egy műgyűjtőhöz, aki imádta a gyönyörű holmikat. Az ember eladásra kínálta a szobrot, a műgyűjtő pedig magas áron meg is vásárolta.
Ezután elköszöntek egymástól.
Az ember, ahogy hazafelé ballagott a pénzével,így gondolkodott: „Milyen sok életet jelent ez a pénz! Hogy adhat valaki ennyit egy halott kődarabért, amit már ezer éve eltemettek és elfeledtek?”
A műgyűjtőnek, ahogy a szobrot nézegette, ez járt a fejében: „Milyen szép! Milyen élő! Álmodó lélek, amely ezerévnyi álomtól friss és édes. Hogy adhat oda valaki egy ilyen gyönyörűséget némi halott, álmoktól mentes pénzért?”
Kahlil Gibran: Értékek
