(1) másfél évvel ezelőtt jártunk ott először. akkor Paradicsomnak tűnt egy szürke nagyváros közepén. egy kölyök terrier elviselhető energiaszintre történő lemozgatása volt az eredeti cél, de beleszerettünk mi is. ott van például a kutyafája, az uram fotóalbumának oszlopos és türelmes modellje, az Idő megtestesítője. nyár elején kilószám szedhető a szamóca, később jön az indás szeder, sokféle gyógynövény, virágok és kétméteres fü. és a többi lakó: a vaddisznók éjszakai munkálkodása nyomán nagy túrások, üregi rágcsálók járatai. meg a személyes ismerősök: nyulak, őzek, rókák, és rengeteg fácán. meg gyerekesek, kutyások, baráti társaságok, paplanernyősök, piknikezôk, szerelmes- és tilosban járó párok, rőzseszedő szegények. a közelmúltban fölbukkant egy új állatfaj: a technicizált adrenalin függő, a kölykeivel. először quadosok jöttek egy falka gyerekkel(!), akik keresztül-kasul száguldozták és túrták a növényzetet, aztán autókkal fiatalok, akik farolva-pörögve zuhannak be a kanyarokba, ahonnan, uram bocsá, hirtelen fölbukkan egy-egy póráztalan kutya vagy gyerek, akiket naív természetjárók legelni visznek a szmog fölé, a dombra. féktelen örömükben azt se látják meg, ha egy őzcsapat menekül fejvesztve előlük, nemhogy a szamócatöveket és szederindákat.
